A Fertő- tó enyhén sós, sekély, vízelfolyás nélküli tó Ausztria és Magyarország határán. A Fertő tó a Balaton mellett, az egyetlen sztyeppi tó Európában. A tó az ausztriai Burgenland tartomány és Nyugat – Magyarország területén fekszik. A tó osztrák oldalon elterülő részét jelenleg Ausztria legnagyobb tavaként tartják számon.
Rendkívül sekély mélység és enyhe, szeles éghajlat jellemzi. A tavat szinte teljes egészében nádöv öleli körül, amely egyedülálló környezetet teremt a helyi élővilág számára. A túlnyomórészt északnyugati szélnek köszönhetően, a keleti part mentén kevesebb nád nő mint a nyugati részeken. Donnerskirchenél az öv szélessége eléri a 8 km-t. Podersdorf am See az egyedüli település, amely 2 km hosszan nád mentes területtel rendelkezik. Az említett Podersdorf am See településen a városi kikötőn kívül megtalálható továbbá a jachtklub magánkikötője is. Mivel a Fertő- tó nagyon sekély, már kis mennyiségű üledék lerakódása is képes problémát okozni a hajókkal történő manőverezés során. Pontosan ez a helyzet fordult elő 2018 nyarán, amikor is az erős északnyugati szél által hozott üledék lerakódása a szokatlanul alacsony vízállással karöltve manővarezési problémákat okozott a hajóknak a jachtklubban, valamint a városi kikötőben egyaránt. Ennek okán az illetékesek mindkét kikötő sürgős megtisztításának szükségessége mellett döntöttek. Ugyanakkor szintén döntöttek a fából készült, cölöpökből álló védőgát létrehozását illetően, amely megakadályozza az üledék gyors beáramlását és felhalmozódását szeles időjárás esetén.
Mivel a kikötőben felgyülemlett hordalék eltávolítása a korlátozott manipulációs tér miatt igencsak nehéznek mondható, a DredgePrince LABOREC kis szívó- kotró hidromechanizációs munkagéppel történő munkavégzés mellett döntöttünk. Azonban annak érdekében, hogy a megbízott munka a meghatározott időkereten belül befejezésre kerüljön, a széles „utcácskákban” történő hordalék eltávolításra egy nagyobb TrexDuke IPEL nevű szívó- kotró hidromechanizációs munkagépet is alkalmaztunk a munkavégzés során. Maga az üledék kivonás mellett, amelynek komplikációját legfőképp a hordalékban felgyülemlő szemét jelenléte okozta, munkánkat egy kivételesen erős tél is nehezítette. Mindkét kikötőben kihúzásra kerültek a régi cölöpök és helyükre újakat töltöttünk. A projekt befejező szakaszában beiktattuk a legutolsó, DredgeKing PERM bágerünk. Gépeink és gépkezelő kollégáink teljesítményének köszönhetően a projekt a kitűzött határidőn belül sikeresen teljesítésre került.
Pered egy kis község, amely Vágsellye (Šala) város közelében helyezkedik el. A falu középső részén található egy kisebb tó, amely a helyi halászoknak nyújt kikapcsolódási lehetőséget, továbbá pihenő és rekreációs helyként szolgál az arra vágyók számára. A helyi hográszegyesület horgászai észlelték az üledék nagymértékű felhalmozódását a tó alján. Az egyesület megpróbálta sajátkezűleg megtisztítani a tavat egy parti kotrógép segítségével, de ez a próbálkozásuk nem járt sikerrel.
Ennek okán a tavalyi év telén, a helyi civil egyesület az önkormányzattal karöltve keresett meg minket azzal a kéréssel, hogy tisztítsuk meg a tavat az üledéklerakódástól. A tisztítási munkálatokat egy kéttagú csapattal és a legkisebb szívó- kotró hidromechanizációs munkagépünkel, a DredgePrince LABOREC –el még decemberben megkezdtük, és a tó egy részét sikerült megtisztítanunk. A rossz időjárás és a kiemelten alacsony hőmérséklet miatt, ami napközben is fagypont alatti maradt, és aminek következtében a tó vize folyamatosan befagyott, a munkálatokat kénytelenek voltunk a tavaszi hónapokra halasztani.
Tavasszal már a kétéltű szívó-kotró hidromechanizációs munkagépünkkel, a TrexDuke IPEL-el kezdtünk neki a munkálatoknak, amellyel 11 nap alatt sikerült megtisztítanunk a tavat az iszaplerakódásoktól. A nem kívánt iszapot a tó elhatárolt részébe szivattyúztuk át, amely úgynevezett zagyteret alakított ki. A zagytérben tárolt iszapot hagytuk szabadon kiszáradni.
A tavat a kívántaknak megfelőlen kitisztítottuk, így a falu lakosai és a helyi horgászok ismét élvezhetik a tó tisztaságát és a megtisztult környezet adta kellemes kikapcsolódási lehetőségeket.
A D1 autópálya Lietavská Lúčka (Litvailló) – Višňové(Felsővisnyó) – Dubná Skala (Kőbánya) szakasza a Lietavská Lúčka (Litvailló) kereszteződésénél kezdődik, ahol a szakasz útvonala közvetlenül csatlakozik a D1-es autópálya előző, Hričovské Podhradie (Ricsóváralja) – Lietavská Lúčka (Litvailló) szakaszához. A kereszteződés a tervezett kihajtó segítségével lehetővé teszi a D1-es autópálya összekapcsolását Zsolna (Žilina) városával és az I/64-es úttal. A kereszteződés után az autópálya útvonala kelet felé halad, keresztezi Porúbka (Túrirtovány), Rosina (Harmatos), Višňové (Felsővisnyó) települések katasztereit majd egybeolvad a Višňové (Felsővisnyó) alagúttal. Az alagút a Hoblík-domb alatt halad el, több mint 7 km után a Dubná Skala kereszteződésnél ér véget, majd csatlakozik a D1 autópálya folytatásához. A nyugati portál felől 0,50% -os lejtéssel, 573 m hosszan, továbbá lefelé pedig 2,27% -os lejtéssel, 2 545m hosszan fúrták át. A keleti ruttkai (vrútockého) portál felől az alagútfúrást 2,27%-os lejtéssel 4 362 méter hosszan hajtották végre.
A fúrás során több, nem várt geológiai hiba jelent meg, a legsúlyosabb problémát a vízbefolyás jelentette. Mivel az alagút hosszának nagyobb része a keleti portáltól felfelé épült, az alagútból szivárgó víz nagy része is a keleti portál fele torkollik. Az alagút átfúrása és az egyéb építési munkálatok során a nagy mennyiségű víz finomszemcsés üledéket sodort a keleti portálig, majd onnan a közeli név nélküli patakba. Az építési munkák következtében a patak szennyeződött, így döntés született annak revitalizációja érdekében.
A patak revitalizációja érdekében a legkisebb úszó, szívó-kotró hidromechanizációs munkagépünket a DredgePrince LABOREC –et állítottuk munkába. Kis méretének köszönhetően a kotrógép képes volt biztosítani nagy hatékonysággal az üledék eltávolítását. A üledék feldolgozásához a legkisebb DESET PG04 típusú víztelenítő rendszerünket használtuk, amely teljesítményében megfelel a használt szívó-kotró hidromechanizációs munkagépnek. A négy gépkezelő szakemberből álló csapatnak a patakot 2 fázisban 55 nap alatt sikerült kitisztítani.
A nagykoszmályi vízerőmű a Garam (Hron) folyó alsó szakaszán helyezkedik el. A víztározó fő célja, hogy a mohi (Mochovce) atomerőmű számára megfelelő mennyiségű üzemi vizet biztosítson. További hasznosítása: mezőgazdasági öntözés, egyéb ipari célok és nem utolsó sorban a rekreáció övezet is.
A víztározó gátján egy kis vízerőmű lett kialakítva. 2018-ban, a víztározó üzembehelyezésének 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség előkészületeinek keretein belül kis mennyiségű üledéket termeltünk ki, továbbá, eltávolítottuk a felgyülemlett hulladékot. Két gépkezelő egy DredgePrince LABOREC szívó-kotró hidromechanizációs munkagéppel termelte ki az üledéket, majd polimer oldat hozzáadagolásával egy nap alatt töltöttek meg egy 18 m3-es víztelenítő párnát .
A víztelenítő párna teljes kapacitásának megtöltéséhez 3 feltöltésre volt szükség, a filtrációs (szűrőfelületeten keresztül kiszivárgó víz elfolyására szükséges idő) szünetekkel. A üledék eltávolítása után a kotró szivattyút gyűjtővillákra cseréltük. A következő 4 napban a mohi (Mochovce) atomerőmű szivattyútelepének szívórészén a beúszott hulladékot a partra helyeztük. Műanyag palackokat, bútordarabokat, ruhákat, de nagyobb uszadékfákat is eltávolítottunk, majd az út mellett kijelölt helyre helyeztük a kitermelt hulladékot. Innen, megrendelőnk a hulladékot markológép segítségével összegyűjtötte, majd teherautók elszállították megsemmisítésre. Ezen megbízás során megbizonyosodtunk a DredgePrince LABOREC hidromechanizációs munkagép teljesítményéről valamint a kezelőszemélyzet szakértelméről , hogy ilyen kis géppel is lehetséges ekkora tömegű és méretű hulladékdarabokkal történő manipulációra. Végezetül ez a megbízás számunkra azt a lehetőséget is eredményezte, hogy bemutathattuk tudásunk, szakértelmünk és készégeik egy darabját a környező országok vízgazdálkodását irányító szervek szakembereinek, akik ellátogattak a nagykoszmályi (Veľké Kozmálovce) vízmű üzembehelyezésének 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre.
Magyarhradis (CZ – Uherské Hradište)
Magyarhradis (Uherské Hradiště) Csehország délkeleti részén a Morava folyó mellett fekvő város. A „Povodí Moravy s.p.“ 2019-es év elején vízgyűjtő területek hajóinak új, szolgálati/ szerviz pontonjának kiépítése zajlott. A pályázat része volt egy kis mennyiségű üledék eltávolítása a Morva folyó (Morava) medréből Magyarhradis (Uherské Hradiště) városban a leendő ponton helyén. Az üledék eltávolítása elegendő mélységet biztosít a hajók mozgására még az alacsonyabb vízállású hónapokban is.
A nyilvános pályázat nyertese az SM PONTON s.r.o. vállalat a munka ezen részéhez keresett meg minket. Az egész művelet elvégzésének sikeréhez az időzités játszott kulcsfontosságú szerepet. A kikötő építkezési munkálatai csak az üledék eltávolítását követően kezdődhettek meg. Mivel a kiépített kikötőnek még a nyári szezon kezdete előtt átadásra kellett kerülnie, az üledék eltávolítására a februári hónap elején került sor fagypont alatti hőmérsékletek mellett.
Ez azonban a jól felkészült szakembereink és a DredgePrince LABOREC kotrógépünk számára nem volt akadály. Összesen 2 029 m3 iszapot szivattyúztunk ki 2 m mélységből. Az üledéket 150 m hosszú úszócsövön keresztül juttattuk el a megrendelő által kijelölt zagytérre. Négy napos kotrómunka után a megrendelő folytathatta a Morva (Morava) folyó vízijárművei számára tervezett modern kikötő építési munkálatait.
Az ACQUE Sport Center egy multisport központ Porto Fuori városkában pár kilométerre az olasz Ravenna városától. Vendégei számára különféle sporttevékenységeket kínál a golfpályán keresztül a természetes tó nyújtotta kikapcsolódási lehetőségekig, mint például a vízi sportok és a horgászás. A természetes tó 2019 tavaszán az olasz mentőegységek komoly kiképzésének adott helyet.
Néhány héttel a kezdés előtt azonban, az üzemeltető nagy mennyiségű vízi növényzetet észlelt a tóban. Az Algae alligata nevű alga oly mértékben elterjedt a tóban, hogy megakadályozta a csónakok vízbe jutását, továbbá az a veszély fenyegetett, hogy a növények a hajócsavarokra tekerednek. Feladatunk az algák eltávolításán kívül az volt, hogy kialakítsunk egy mélyebb vízoszlopot a csónakok tavi közlekedése érdekében. Csapatunk a kisebb DredgePrince LABOREC szívó-kotró hidromechanizációs munkagépet használta a kivitelezéshez. Két gépkezelővel a nem kedvező időjárási viszonyok ellenére is, három nap alatt sikerült befejezni a munkálatokat. A nem kívánatos vízi növényzetet kb. 1,5 hektáros felületről sikeresen lekaszáltuk, levágtuk, összegyűjtöttük majd kihelyeztük a partra. A Laborec kotrógép kaszáló -vágószerkezete 2,5 m mélységig képes kaszálni. Mivel az algák csak sekélyebb vízben nőnek, ahol megfelelő mennyiségű a fény, kis kotrógépünk ideális választásnak bizonyult erre a munkavégzésre. A vágást követően a vágófelyet gyűjtővillára cseréltük. Így lehetőségünk adódott hatékonyan összegyűjteni a levágott algák és egyéb növényzetúszó maradványait, majd a partra helyezni azokat. Az így elhelyezett növényzetet a központ üzemeltetője már saját költségén feldolgozta.
Az erőteljes dízelmotor és hajócsavar kombinációja, amely ellenálló a növények rátekeredésével szemben, garantálja a problémamentes és gyors kaszálást, vágást, valamint a vízfelület karbantartását. Az első olaszországi munkavégzésünk a várakozásoknak megfelelően alakult, az partnerünk örült a tiszta tó látványának és a mentőegységkiképzés zavartalan lefolyásának.
A megrendelőnk 0,8 hektár felületű mesterséges tóval rendelkező területet alakított ki Kislévárd (Malé Leváre) térségében. A tó köré 17 luxus nyaralót épített, közevetlen vízbejutással. A tóba díszhalakat telepített és vízinövényeket ültetett, amelyek saját szűrőképességükkel képesek tisztán tartani a tó vizét. Az eredmény egy gyönyörű, magánkézben lévő rekreációs központ, fürdőzésre is alkamas tóval.
A tóba telepített vízinövényzet viszont olyan mértékben elburjánzott, hogy nagyban csökkentette a kihasználhatóság komfortját. A tó egyes részein a vízinövények már a felszínig jutottak, és ilyen környezetben az úszás nem túl kellemes élmény.
Megrendelőnk folyamatosan vágja a növényzetet saját eszközzel, de csak 1,5 m mélységig. Feladatunk ebben az esetben az elburjánzott vízinövényzet levágása volt a tó teljes területén 2,5 m mélységig. A tó a növényzet visszavágását követően készen fog álla nyári szezonra.
A DredgePrince LABOREC gép két gépkezelővel kevesebb, mint egy munkanap alatt elvégezte a feladatot. A vágóegység állítható, maximális vágási mélysége 2,5 m, így a feladat problémamentesen kivitelezhető volt számunkra. A nagytelejesítményű hidraulikus rendszer és a vágóegység robusztus kialakítása lehetővé tette, hogy rekordidő alatt, kevesebb, mint 6 óra alatt elvégezhessük az elburjánzott vízinövényzet kivágását.
A gutori (Hamuliakovo-i) Marina Cafe egy kis kikötő a Duna partján, mely Pozsonytól nem messze Gutor (Hamuliakovo) közigazgatási területén helyezkedik el. A Marina Cafe, egy kis, pontonra épített kávézó a Dunán és egyben kishajók kikötésére is alkalmas. A kikötő tulajdonosa észlelte, hogy a kishajóknak nehézséget okoz a kikötőboxokban történő beállás a Duna alacsonyabb vízállása esetén. A nehézség a kikötőboxok alatti folyami üledék felhalmozódásából adódott. Ennek okán 2019 márciusában a tulajdonos úgy döntött, megoldja a problémát és felkereste cégünket.
A felgyülemlett folyami iszap eltávolítását kéttagú csapatunk a DredgePrince LABOREC szívó-kotró hidromechanizációs munkagépünkkel oldotta meg.
A kb. 0,28 ha területű kikötő és környéke megtisztítása csapatunknak 7 napig tartott. A folyami üledéket 2 m mélységig kotortuk – szivattyúztuk ki, majd úszócsövön keresztül tovább lett juttatva a Duna sodorvonalába. A kikötők tisztítási munkálatai alaposságot és pontosságot igényelnek. Egy úszó hidromechanizációs munkagéppel kell mozogni szűk területen, ahol további korlátozó tényező a vízfelszín alatt elhelyezkedő acél sodronyok is, amelyek a ponton szerkezetetét rögzítik a parthoz. A megtisztított kikötőnek köszönhetően a tulajdonos örömmel várhatta a kezdődő nyári szezont.